Nevezési feltételek

A Metrót naponta 20 millióan olvassák – így ez a világ legolvasottabb napilapja!

- A Fotóversenyen való részvételhez nem szükséges vásárolni.
- A pályázatok beküldési határideje 2007. november 4.
- A pályázaton Magyarországon élő, a pályázat beadásakor 18 éves vagy idősebb személyek vehetnek részt, amennyiben létező e-mail címet adnak meg. A díjazottaknak bizonyítaniuk kell életkorukat és a nevezési feltételek teljesítését. E-mail címenként és személyenként maximum öt fényképet fogadunk el.
- A fotóversenyen a Metro International valamint társvállalatainak alkalmazottain, megbízottain, vállalkozóin és tanácsadóin valamint ezek családtagjain kívül bárki részt vehet.
- A Metro International Magyarországon legkésőbb a november 5-én kezdődő héten hirdeti ki az öt nyertes fényképét. Ebből kettőt nyilvános szavazáson a közönség választ ki, míg hármat a szakmai zsűri.
- A nyerteseket e-mailben legkésőbb november 12-ig értesítik ki. A nyertesek részt vesznek a verseny következő fordulójában.
- A díjak át nem ruházhatók és készpénzre nem válthatók. A Metro fenntartja magának a jogot, hogy a díjakat azonos vagy nagyobb értékű ajándékkal bármikor helyettesítse.
- Amennyiben egy nyertes november 19-ig nem jelentkezik díjának átvételére, a Metro fenntartja magának a jogot, hogy a díjat a következő, véletlenszerűen kiválasztott pályázónak adja át addig, ameddig a díjért nem jelentkeznek.
- A Metro döntése végleges és arról nem lehet vitát nyitni vagy egyezkedni. A nyertesek névsora november 7. után a következő e-mail címre küldött levél útján kérhető le: metpics@metro.hu
- A nyerteseket felkérik, hogy vegyenek részt népszerűsítő programokban, és a Metro fenntartja a jogot, hogy nevüket nyilvánosságra hozza, valamint minden nevező képét térítés nélkül saját célra felhasználja.
- A Metro betartja az összes, a személyes adatok gyűjtésére és feldolgozására vonatkozó adatvédelmi előírást. A részleteket lásd az Adatvédelmi Előírások címszó alatt.
- A pályázók pályázatuk beküldésével elfogadják az ingyenes pályázati részvétel feltételeit és azokat magukra nézve kötelezőnek ismerik el. Ebben a tekintetben a Ptk. vonatkozó rendelkezései az irányadók.
- Erőszakos, provokáló, illetlen vagy politikai témájú fotókat nem jelentetünk meg és a zsűrinek sem áll módjában értékelni.